flag_logo
flag_logo

Üdvözlünk a

Leveleki Vendégházban

virág

A településről

Levelek egy körülbelül 3000 lelkes nagyközség az ország keleti felén. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Nyíregyházától 22 km-re található. Jól megközelíthető vasúton és közúton egyaránt, centrum jellégből adódóan ideális kiindulópontja a Nyírség felfedezésének. Levelek egyaránt büszkélkedik kulturális és építészeti örökségekkel. A 204 hektáros nagy horgászmúltra visszatekintő víztározó mellé épült Vízisport- és Szabadidőcentrum szabadvizű stranddal és jól kiépített wakeboard pályával rendelkezik. Ez megye- és országszerte is népszerű úticél a sportolni, kikapcsolódni vágyók körében.

virág

Rólunk

Az Egeres-Tanya különlegessége, hogy a falusi légkör
és a modern kikapcsolódás egyszerre teljesül.

Nyugalom a természetben

Az Egeres-Tanya 2017-ben nyílt meg a Leveleki-tó Centrum közelében. A város zajától elszigetelve, csendes, nyugodt környezetben várja vendégeit az év minden napján. Igényes berendezéssel ellátott apartmanok fogadnak, melyekhez jól felszerelt konyha, étkező és fürdőszoba is tartozik. Vendégházunk három 4 fős, illetve egy 2 fős tiszta, kényelmes apartmannal rendelkezik. Ebből három egy közös új építésű épületben található, a negyedik pedig egy teljesen különálló régi építésű ház.

Modern falusi hangulat

A bútorok stílusa a múlt tanyasi, vidéki hangulatát idézi, de ezek újszerű kivitelezése és a modern berendezésekkel való kombinációja által egy nagyon igényes környezetben kapcsolódhatnak ki vendégeink. Ez egészül ki a hagyományőrző, igazi régiségnek számító darabokkal, melyek díszletként szolgálják a Leveleki Vendégház arculatát és elrepítik vendégeinket a falusi tájakra.

Családos kikapcsolódás

Mindent megteszünk azért, hogy a legjobb élményt nyújthassuk vendégeink számára. Amellett, hogy pároknak és baráti társaságoknak tökéletes helyszínt nyújtunk a kikapcsolódáshoz , a családokra is pihentető hatással lesznek a Leveleki Vendégházban töltött napok: a gyermekek a hatalmas füves területen kötetlenül játszhatnak, emellett kipróbálhatják a mászókát és homokozót is. Kosárpalánkot is találnak az udvaron, a kültéri medencében pedig bizonyos, hogy a játékkal levezethetik kirobbanó energiájukat!

Jól felszerelt apartmanok

Minden apartmanunk megfelelő felszereltséggel várja vendégeit: a konyháink számos konyhai eszközzel és kiegészítővel, fürdőszobáink igényes felszereltséggel, a nappalik és hálószobák pedig elegendő tárolószekrénnyel és friss ágyneművel rendelkeznek, hogy a pihenés tökéletes környezetben történhessen.

A Csűr, ahol a közösség összegyűl

A Csűr névre keresztelt közösségi házunk berendezési tárgyaival és stílusával hűen képviseli a modern falusi hangulat irányvonalát. Hatalmas közösségi terével, medencére nyíló panorámájával és üvegportáljával lenyűgöző látványt nyújt. Vendégterünk alkalmas családi és baráti találkozók, kisebb rendezvények megtartására, illetve kreatív fotózásokra is bérelhető. A Csűr fedett, nagy méretű terasza és kandallója hozzájárul a vendégek nyugodt és meghitt kikapcsolódásához. Az emeleti galérián két új, nyugati tájolású, színvonalasan berendezett vendégszoba is kialakításra került, amely nagy szeretettel várja vendégeinket.

Extra szolgáltatások

Apartmanjaink vendégei számos extra szolgáltatást élvezhetnek nálunk térítésmentesen. Ingyenes szauna és jakuzzi használattal kedveskedünk egész évben, ezen felül pedig megfelelő szezonban nagy kültéri medence gyermekpancsoló résszel, illetve a sportolni vágyók számára teniszpálya is rendelkezésre áll. Szállás igénybevétele nélkül ezek a szolgáltatások előzetes egyeztetés alapján külön díjszabás szerint szintén használhatók.

Minősített 4 napraforgós szálláshely

4napraforgo
virág

Galéria

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Még több képet szeretnél látni?

virág

A Csűr

A bérleti díj rendezvények esetén egyeztetés alapján kerül megszabásra,
kreatív fotózások esetén pedig 6.000 Ft/óra.
Ha kérdésed van vagy foglalni szeretnél, görgess tovább a Kapcsolathoz!

Csűr

Közösségi ház és rendezvényterem
  • Kapacitás 20-30 fő
  • 60 m² vendégtér
  • Rusztikus berendezés
  • Medencére nyíló panoráma
  • 30 m² terasz
  • 1 apartman
  • 1 vendégszoba
  • Kandalló
  • Bárpult
  • Wifi
  • TV
virág

Apartmanok

Ha kérdésed van vagy foglalni szeretnél, görgess tovább a Kapcsolathoz!
Áraink a következő szolgáltatásokat foglalják magukban :

Bőséges, svédasztalos reggelink felnőtteknek 3000 Ft/fő, gyermekeknek kedvezményes áron igényelhető!

*Alapáraink szezonon kívül mindennap, illetve főszezonban hétfő, kedd, szerda, csütörtök és vasárnap éjszaka érvényesek.

Levendula

2 fős apartman
Ft 32.500
/éj
  • 25 m²
  • Új építésű
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Tulipán

4 fős apartman
Ft 49.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Pipacs

4 fős apartman
Ft 49.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Levendula

2 fős apartman
Ft 32.500
/éj
  • 25 m²
  • Új építésű
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Tulipán

4 fős apartman
Ft 49.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Pipacs

4 fős apartman
Ft 49.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nárcisz

4 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 55 m²
  • Régi építésű
  • Franciaágy
  • 2 db egy személyes ágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nefelejcs

2 fős "Csűr-vendégszoba"
Ft 28.500
/éj
  • 40 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Fürdőszoba
  •  
  •  

Liliom

2 fős "Csűr-apartman"
Ft 39.500
/éj
  • 50 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Nárcisz

4 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 55 m²
  • Régi építésű
  • Franciaágy
  • 2 db egy személyes ágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nefelejcs

2 fős "Csűr-vendégszoba"
Ft 28.500
/éj
  • 40 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Fürdőszoba
  •  
  •  

Liliom

2 fős "Csűr-apartman"
Ft 39.500
/éj
  • 50 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

*Hétvégi áraink csak főszezonban (június 15. - szeptember 3.) péntek és szombat éjszaka érvényesek.

Levendula

2 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 25 m²
  • Új építésű
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Tulipán

4 fős apartman
Ft 56.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Pipacs

4 fős apartman
Ft 56.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Levendula

2 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 25 m²
  • Új építésű
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Tulipán

4 fős apartman
Ft 56.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Pipacs

4 fős apartman
Ft 56.500
/éj
  • 35 m²
  • Új építésű
  • Franciaágy
  • Kanapéágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nárcisz

4 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 55 m²
  • Régi építésű
  • Franciaágy
  • 2 db egy személyes ágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nefelejcs

2 fős "Csűr-vendégszoba"
Ft 33.000
/éj
  • 40 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Fürdőszoba
  •  
  •  

Liliom

2 fős "Csűr-apartman"
Ft 44.500
/éj
  • 50 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  

Nárcisz

4 fős apartman
Ft 36.500
/éj
  • 55 m²
  • Régi építésű
  • Franciaágy
  • 2 db egy személyes ágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba

Nefelejcs

2 fős "Csűr-vendégszoba"
Ft 33.000
/éj
  • 40 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Fürdőszoba
  •  
  •  

Liliom

2 fős "Csűr-apartman"
Ft 44.500
/éj
  • 50 m²
  • Új építésű
  • "King size" franciaágy
  • Konyha
  • Fürdőszoba
  •  
virág

Kapcsolat

Keress minket emailen telefonon keresztül!

Ezen az űrlapon keresztül teheted fel kérdéseidet vagy jelezheted foglalási szándékodat. A foglalási űrlapba beírt adatok csak tajékoztató jellegűek, a küldés után a foglalás nem történik meg automatikusan. 24 órán belül felvesszük veled a kapcsolatot a megadott email címen vagy telefonszámon keresztül, hogy megerősítsük vagy módosítsuk foglalási kérelmedet!

Levendula

Levendula

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Tulipán

Tulipán

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Pipacs

Pipacs

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Liliom

Liliom

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Nárcisz

Nárcisz

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!

Nefelejcs

Nefelejcs

Kattints egy képre a nagyobb nézetért!